Látnivalók

Helytörténeti Gyűjtemény (Kernács-ház)

8254 Kővágóörs Petőfi u. 18.
A nagyrész társadalmi munkával helyreállított kisnemesi kúriában látogatható a Kisnemesek Kővágóörsön.

Evangélikus templom

Kővágóörs középkori eredetű, majd barokk stílusban átépített temploma a település központjában, kiemelkedő sziklaszirtre épült. A belsőt felül cseh boltozatsor fedi. A teret szinte teljesen betölti a nyugati tégla-, a déli és északi fakarzat, valamint a XVIII. századi padok. Mind a külső, mind a belső megjelenésében barokk templom középső szakasza magába foglal egy korábbi XIII. század első harmadára tehető román templomot. A templom berendezése között szép míves készítmény a szószékoltár, mely a XVIII. századból való, a keresztelőmedence 1866-ból származik. Az orgona 1833-ból való.

Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékmúzeum

Az antifasiszta ellenállás mártírjának nyaralója
8254 Kővágóörs-Pálköve
Nyitva tartás: V. 01-IX. 30. 10-18 óra

Kőtenger

A Kővágóörs mellett a hajdan nagyobb kiterjedésű, de az évszázadok folyamán malomkőfaragásra felhasogatott kőtengerek maradványai Európa-szerte híres geológiai érték.
Létrejötte a  vulkanikus utóműködésnek köszönhető, mivel ennek során ezen a területen hévizes források törtek fel a föld mélyéből, s ez kemény kőhalmazzá ragasztotta össze az itteni fehér homokot. Azóta a sziklák nagy részét kibányászták és csak néhány szép sziklaképződmény maradt meg mutatóban, védetté nyilvánítva.

Legfrisebb fotók :